Általános Szerződési Feltételek

KECSKEMÉT KÁRTYA”

Általános Szerződési Feltételek

Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) részletesen szabályozzák a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által megbízott Kecskeméti Városfejlesztő Kft. (a továbbiakban: Kibocsátó) és az Igénylő, illetve Kártyabirtokos közötti Kártyaszerződés létrejöttét, módosítását, megszűnését (megszüntetését), valamint a Felek jogait, kötelezettségeit, felelősségét.

Fogalom meghatározások

  1. KIBOCSÁTÓ: a „Kecskemét Kártya” programot működtető Kecskeméti Városfejlesztő Kft.
  2. KECSKEMÉT KÁRTYA: Kecskemét kártya felirattal és logóval ellátott, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képező, a Kibocsátó által kiállított, legyártatott, kiadott és megszemélyesített, érintésmentes chip kártya, (továbbiakban: Plasztik kártya) illetve a CityApp applikáción keresztül létrejött Virtuális Kecskemét Kártya (továbbiakban: Virtuális Kártya).
  3. IGÉNYLŐ: Kecskeméti lakóhellyel rendelkező, illetve kecskeméti székhelyű, telephelyű munkáltatónál munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló, kecskeméti lakóhellyel nem rendelkező természetes személy, valamint kecskeméti köznevelési intézményben tanuló, hallgatói jogviszonyban álló természetes személy, aki a Kecskemét Kártya kiállítására és átvételére vonatkozó igényét – 14. életévét be nem töltött igénylő esetében törvényes képviselője útján – a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint bejelenti. Igénylő lehet továbbá kecskeméti székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, mely munkavállalói számára igényel Kecskemét Kártyát, azzal, hogy a természetes személy munkavállalóinak adatairól a jelen ÁSZF-ben írott adatszolgáltatási kötelezettségnek eleget tesz.
  4. KÁRTYABIRTOKOS: Kecskemét Kártyával jogszerűen rendelkező személy.
  5. ELFOGADÓ PARTNER: A Kibocsátóval a Kártyaszabályzatban foglaltak szerinti szerződéses jogviszonyban álló és a Kecskemét Kártyára kedvezmény(eke)t biztosító jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet.
  6. ELFOGADÓ HELY: Az Elfogadó Partner regisztrációja és a Kártyaszabályzat elfogadása alapján a Kibocsátó által megjelölt, a Kecskemét Kártyát elfogadni jogosult és köteles hely (kereskedelmi, szolgáltató egység, stb.).
  7. REGISZTRÁLT KEDVEZMÉNY: Az Elfogadó Partner által – az Elfogadó Hely regisztrációja alkalmával, a Kártyaszabályzat alapján – vállalt kedvezmény, amelyet az érvényes Kecskemét Kártyával rendelkező és azt felmutató Kártyabirtokos részére az áru vásárlása, illetve szolgáltatás igénybevétele alkalmával a termék/szolgáltatás alapárából biztosítani kell.
  8. ALAPÁR: az Elfogadó Hely által a vásárlás napján az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozóan meghatározott ár.
  9. KÁRTYADÍJ: a Kecskemét Kártya kiállításért, illetve a használatért a Igénylő által fizetendő összeg.
  10. IGÉNYLŐLAP: a Kecskemét Kártya igényléséhez, kiállításához az Igénylő által kitöltendő formanyomtatvány, vagy a CityApp applikációban kitöltendő űrlap.
  11. MEGÚJÍTÁS: A Kártyabirtokos kérésére, a mindenkori megújítási díj megfizetése ellenében az első kiváltást követően, a Kártya érvényességének a következő időszakra történő meghosszabbítása.
  12. CITY APP: mobil eszközre letölthető online alkalmazás, applikáció (továbbiakban: applikáció)
  13. CITY APP Virtuális Kártya szolgáltatás: a mobil eszközre letölthető CityApp alkalmazáson keresztül a Kibocsátó lehetőséget biztosít az érintettek számára meglévő Kecskemét Kártyájuk virtualizációjára, megújítására, valamint új Virtuális Kecskemét Kártya igénylésére. A szolgáltatás kizárólag az applikációban történő felhasználói profil létrehozását követően vehető igénybe.
  14. ONLINE BANKKÁRTYÁS FIZETÉS: CIB Bank által biztosított online fizetési lehetőség

A Kibocsátó bemutatása

A kibocsátó neve:Kecskeméti Városfejlesztő Kft.
A kibocsátó székhelye:6000 Kecskemét, Csányi János krt. 14.
A kibocsátó elérhetősége:a Kecskemét Kártya igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt, fogyasztói igények előterjesztésére szolgáló elektronikus levelezési címe: ugyfelszolgalat@kecskemetkartya.hu
Cégjegyzékszáma:03-09-120358
Adószáma:22722502-2-03
Nyilvántartásban bejegyző hatóság neve (cégbíróság):Kecskeméti Törvényszék, mint Cégbíróság
A szerződés nyelve:magyar
Informatikai szolgáltatók:Sárkány Informatikai Zrt., tárhelyszolgáltató, Kecskemét Kártya gyártója, (székhely: 1116 Budapest, Vasvirág sor 52., Adószám: 11785756-2-43)

 

CityApp Kft. a CityApp applikáció fejlesztője, üzemeltetője (székhely: 6000 Kecskemét, Korona u. 2. 6. em., Adószám: 26368371-2-03)

Kecskemét Kártya igénylése

A Kecskemét Kártyára vonatkozó igénylést az alábbi módokon lehet benyújtani a Kibocsátóhoz:

  • személyesen az Igénylőlap kitöltésével, aláírásával és a Kibocsátó részére történő átadással;
  • elektronikus úton a www.kecskemetkartya.hu honlapon található Űrlap kitöltésével és a Kibocsátó részére történő beküldéssel;
  • Az applikáción keresztül a Kecskemét Kártya menüpontban található Új Kártya igénylése és regisztrációja menüpontban található űrlap kitöltésével. Az applikáción keresztüli Kecskemét Kártya igénylést kizárólag természetes személyek vehetik igénybe felhasználói profil létrehozását követően.

A Kibocsátó a Kecskemét Kártyára vonatkozó igényt elutasíthatja, ha:

  • a körülmények arra engednek következtetni, hogy az Igénylő valótlan vagy hamis adatokat szolgáltatott;
  • az Igénylő nem felel meg a jogosultsági feltételeknek;
  • az Igénylő a Kártyadíjat nem fizeti meg;

Amennyiben az Igénylő által kitöltött és elektronikus úton továbbított Igénylőlap hiányos, a Kibocsátó annak egy alkalommal, 8 napon belüli ismételt benyújtására hívja fel az Igénylőt, megjelölve a hiányzó adatokat.

Személyes igénylés esetén, az Igénylőlapon feltüntetett adatokat a Kibocsátó jogosult ellenőrizni. Az ellenőrzés a megadott adatoknak az Igénylő személyazonosító okmányaiban (személyi igazolvány/útlevél/kártya formátumú vezető engedély és lakcímkártya) szereplő adatokkal történő összevetése útján történhet.

A 10. életévét betöltött, de a 14. életévét még be nem töltött személy kizárólag személyesen, törvényes képviselője jelenlétében igényelhet Kecskemét Kártyát.

Meghatalmazott útján történő Kecskemét Kártya igénylés esetén a meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalása szükséges.

Applikációban történő Virtuális Kecskemét Kártya igényléséhez szükséges feltételek

Technikai előírások:

  • Android: 7.0 és ennél nagyobb verzióval rendelkező készülékek
    • Ajánlott beállítások: 480×800 pixel felbontás minimum 512MB memória mellett
  • iOS: 11.0 és ennél nagyobb verzióval rendelkező készülékek
    • iPhone 5S, iPhone 5C, iPhone 6, iPhone 6 Plus, iPhone 6S, iPhone 6S Plus vagy annál nagyobb eszközök

Az applikáció használatára szolgáló eszközben történő változás:

  • amennyiben a korábban használt eszközt az érintett cseréli, az új eszközről történő első bejelentkezés során az applikáció jelzi a felhasználónak az új eszköz észlelését, és egy aktiváló kódot küld az érintett regisztrált e-mail címére. Az aktiváló kód applikációba történő begépelését követően a rendszer az új eszközt és a felhasználót összekapcsolja, és elindítja a szolgáltatást.

Kecskemét Kártya díjának kiegyenlítése

A Kártyadíj költségét az Igénylő viseli, amelyet az alábbi módokon lehet teljesíteni:

  • készpénzben, vagy bankkártyával személyesen az Ügyfélszolgálaton;
  • banki átutalással, ezen fizetési mód választása esetében a befizetés megtörténtét igazolni szükséges; az átutaláshoz az alábbi adatok szükségesek:
    • számlaszám: 10702112-66117564-51200002
    • kedvezményezett neve: Kecskeméti Városfejlesztő Kft.
    • közlemény: Ügyfél neve és lakcíme
  • az applikációban online bankkártyás fizetés útján;

 

Az applikációban az online bankkártyás fizetés a CIB Bank fizetési rendszerében történik. A fizetés lépései a következők:

  • Az Igénylő az applikációban kiválasztja a Kecskemét Kártya szolgáltatást, melynek összegét bankkártyás fizetéssel kívánja teljesíteni.
  • Ezt követően az Igénylő átkerül a CIB Bank biztonságos fizetést garantáló fizetési felületére, ahol a fizetés megkezdéséhez az Igénylő kártyaadatait szükséges kitölteni.
  • A kártyaadatok megadását követően az Igénylő a Fizetés gombra kattintva indíthatja el a tranzakciót.
  • Fizetést követően az Igénylő visszatér az applikáció Kibocsátó által biztosított felületére, ahol a tranzakció eredményéről üzenetet, illetve e-mailben visszaigazolást kap.
  • A sikeres tranzakciót követően – ez a bankkártya érvényessége és a fedezet ellenőrzése utáni engedélyezést jelenti -, a CIB Bank elindítja az Igénylő kártyájának megterhelését a Kecskemét Kártya ellenértékével.

A CIB Bank által biztosított kommunikáció biztonságáról

A TLS, a Transport Layer Security elfogadott titkosítási eljárás rövidítése. A CIB Bank rendelkezik egy 256 bites titkosító kulccsal, amely a kommunikációs csatornát védi. A VeriSign nevű cég teszi lehetővé a CIB Banknak a 256 bites kulcs használatát, amely segítségével biztosítja a TLS alapú titkosítást. Jelenleg a világ elektronikus kereskedelmének 90%-ában ezt a titkosítási módot alkalmazzák. A vásárló által használt böngészőprogram a TLS segítségével a kártyabirtokos adatait az elküldés előtt titkosítja, így azok kódolt formában jutnak el a CIB Bankhoz, ezáltal illetéktelen személyek számára nem értelmezhetőek.

A biztonságos kártyás fizetéssel kapcsolatos bővebb információkat a CIB Bank https://www.cib.hu/Maganszemelyek/biztonsagi_tanacsok/internetes_kartyas_fizetes.html weboldalán olvashat.

www.kecskemetkartya.hu honlapon elektronikus úton benyújtott igénylés esetében a Kártyadíjat banki átutalással, vagy az ügyfélszolgálaton lehet megfizetni.

Kecskemét Kártya szerződés létrejötte

A Kecskemét Kártya szerződés az igénylés benyújtását és a Kecskemét Kártya díjának megfizetését követően jön létre az Igénylő és a Kibocsátó között.

Amennyiben a szabályszerű igénylés benyújtásra kerül az Igénylő által azonban a Kecskemét Kártya díjának megfizetése az igényléstől számított 15 napon belül nem történik meg, a 16. napon a Kibocsátó törli az igénylést és a szerződés nem jön létre a felek között.

A Kecskemét Kártya jogosultja a Kártya átvételének időpontjában válik Kártyabirtokossá és ezen időponttól jogosult a kedvezmények igénybevételére.

A Kártyabirtokos a szerződés alapján nem szerzi meg a Kártya tulajdonjogát, azonban a szerződés időtartama alatt korlátlanul jogosult annak birtoklására és használatára – épségének megóvása mellett – a jelen ÁSZF-ben meghatározott feltételek szerint.

Kecskemét Kártya átvétele

A Kecskemét Kártya átvétele az alábbi módokon történhet:

  • személyesen, nyitvatartási időben az Ügyfélszolgálaton;
  • postai úton: a Kecskemét Kártya az Igénylőlap Kibocsátóhoz történő beérkezését – elektronikus igénylés esetén annak visszaigazolását – követő 15 munkanapon belül postai úton kerül az Igénylőhöz;
  • az applikációban a Kártya díj online bankkártyás fizetés útján történő kiegyenlítését követően az igénylési folyamat lezárását követően azonnal a Kártyabirtokos rendelkezésére áll.

Amennyiben hiánypótlásra kerül sor, a hiánypótlási határidő nem számít bele a teljesítési határidőbe. Amennyiben az Igénylő a hiánypótlási felhívásban közölt kötelezettségének nem tesz eleget és a Kibocsátó részére kártyát nem állít ki, az általa befizetett díjat a Kibocsátó a jogosult részére 8 napon belül visszafizeti.

A Kártyabirtokos a Kecskemét Kártya átvétele alkalmával köteles a Kártyán szereplő adatokat ellenőrizni. Amennyiben a személyes adatokban eltérés, hiba, elírás észlelése történik, az Igénylő köteles az átvétel időpontjától számított 2 hónapon belül jelezni az ugyfelszolgalat@kecskemetkartya.hu email címen, vagy személyesen nyitvatartási időn belül az Ügyfélszolgálaton.

A bejelentést a Kibocsátó megvizsgálja, összeveti az igénylés során megadott adatokkal és amennyiben megállapítja az eltérést a javított, kicserélt Kecskemét Kártya előállításának és átadásának költségei a Kibocsátót terhelik.

Amennyiben a hibás személyes adat az Igénylőnek felróható módon került a Kibocsátó birtokába, úgy a javított, kicserélt Kecskemét Kártya előállításának és átadásának költségei az Igénylőt terhelik.

Amennyiben az Igénylő a hibásan szereplő személyes adat bejelentésére nyitva álló határidőt elmulasztja, úgy a Kecskemét Kártya újbóli előállításának és átadásának költségeit az Igénylő viseli.

A fenti rendelkezések nem értelmezhetőek az applikációban előállított Virtuális Kecskemét Kártya vonatkozásában, mivel itt előállítási és átadási költségek nem merülnek fel.

A Kártyabirtokos a Kecskemét Kártyát, annak adatait sem vizuálisan, sem elektronikusan nem módosíthatja.

A Kártyabirtokos felelős minden olyan kárért, amely abból származik, hogy a Kecskemét Kártya igénylése során hamis vagy valótlan adatot szolgáltatott, így különösen köteles megtéríteni az általa igénybe vett kedvezmények összegét, továbbá a Kecskemét Kártya előállításával és átadásával kapcsolatos költségeket.

Személyes adatok változása

A plasztik Kecskemét Kártya esetében a Kártyabirtokos az Igénylőlapon megadott személyes adataiban bekövetkezett változást köteles 8 napon belül a Kibocsátónak írásban bejelenteni az ugyfelszolgalat@kecskemetkartya.hu email címen, vagy személyesen nyitvatartási időn belül az Ügyfélszolgálaton.

A Kibocsátó a bejelentett változásokat nyilvántartási rendszerében átvezeti.

Amennyiben Virtuális Kecskemét Kártya esetében történik adatváltozás, a megváltozott adatokat a Kártyabirtokos az applikációban köteles módosítani. Amennyiben az applikációban valamilyen technikai ok miatt nem tudja végrehajtani az adatváltoztatást, az ugyfelszolgalat@kecskemetkartya.hu email címen kérhet segítséget.

Díjkedvezmények

A Kártyadíj összegére az egyidejűleg igényelt mennyiség függvényében kedvezmény nyújtható. A kedvezmény mértéke a Kibocsátó és az Igénylő közötti egyedi szerződésben kerül meghatározásra.

A Kibocsátó jogosult az éves üzleti tervben előirányzott értékesítési cél megvalósítása érdekében egyedi, időszakos kedvezményeket biztosítani.

A Kecskemét Kártya használatára vonatkozó rendelkezések

A Kártyabirtokos a Kecskemét Kártyához kapcsolódó kedvezmények igénybevételére a Kártya átvételével válik jogosulttá.

A Kártyabirtokos a Kecskemét Kártyával a www.kecskemetkartya.hu honlapon szereplő szolgáltatóknál, kereskedelmi egységeknél, vállalkozóknál az ott megjelölt kedvezmények igénybevételére jogosult.

A kedvezmények kizárólag személyesen a Kártyabirtokos által vehetők igénybe azzal, hogy

  • a kedvezmények csak egyénileg érvényesíthetők,
  • csoportos kedvezmény nem alkalmazható,
  • más, a Kibocsátó által biztosított kedvezménnyel össze nem vonhatók.

Szabott áras termékek – autópálya matrica, dohányáru, gyógyszer, mobil egyenleg feltöltés, illetve feltöltő kártya, PB gáz, újság stb. – esetén kedvezmény nyújtása nem kötelező az Elfogadó Partner részéről.

A Kártyabirtokos a kedvezmény igénybevételéhez köteles az ellenérték megfizetését megelőzően a Kecskemét Kártyát az Elfogadó Helyen felmutatni. Az Elfogadó Hely jogosult a Kecskemét Kártyán szereplő adatokat a személyazonosító okmány adataival összevetni a kedvezményre jogosultság ellenőrzése céljából.

Az Elfogadó Hely képviselője megtagadja a kedvezmény biztosítását és jegyzőkönyv felvétele mellett a Kibocsátó felé a kártya bevonására javaslatot tesz, amennyiben megállapítja, hogy

  • azt nem az arra jogosult személy használja;
  • a használó által bemutatott személyazonosító okmányokban szereplő személyes adatok nem egyeznek meg a Kecskemét Kártya adataival;

A Kecskemét Kártyát az Elfogadó Hely jelzése alapján Kibocsátó jogosult bevonni, amely intézkedés ellen a Kártyabirtokos panasszal élhet.

A Kecskemét Kártya el nem fogadása, bevonása esetén a Kártyabirtokos a kedvezmények nélküli árat, díjat más érvényes fizetőeszközzel köteles kiegyenlíteni, vagy elállhat a vásárlástól, illetve a szolgáltatás igénybevételétől.

Kibocsátó az Elfogadó Helyek adatait, elérhetőségét és az aktuálisan biztosított (igénybe vehető) kedvezményeket a Rendszerhez csatlakozástól számított 2 munkanapon belül közzéteszi a www.kecskemetkartya.hu internetes oldalon, a CityApp applikáción keresztül, valamint a Kibocsátó ügyfélszolgálati helyiségében.

Kibocsátó fenntartja magának a jogot, hogy a Kecskemét Kártya Elfogadó Helyeket, illetve a kedvezmények mértékét megváltoztassa, amelyről a Kártyabirtokosokat tájékoztatja a www.kecskemetkartya.hu internetes oldalon, CityApp applikáción keresztül, valamint a Kibocsátó ügyfélszolgálati helyiségében. A kedvezmények, a Kecskemét Kártya és az Elfogadó Helyek módosításai a közzététel napjától hatályosak.

Az Elfogadó Helyeken a Kártyabirtokosok tájékoztatása céljából jól látható helyen (pl. az Elfogadó Hely bejáratánál és a kasszánál) a Kártya arculati elemeit tartalmazó figyelemfelhívó matrica jelöli a Kártya használatának lehetőségét.

Kellékszavatosság

A Kártyabirtokos a Kecskemét Kártya szolgáltatás hibás teljesítése esetén a Kibocsátóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

A Kártyabirtokos – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Jogszabály szerint a Kártyabirtokos kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül választott igény teljesítése lehetetlen, vagy ha Kibocsátónak aránytalan többletköltséget jelentene

A Kártyabirtokos köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított 2 (kettő) hónapon belül írásban az ugyfelszolgalat@kecskemetkartya.hu e-mail címen közölni. A szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl a Kártyabirtokos a kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

A Kártyabirtokos a Kibocsátóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

A teljesítéstől számított 6 (hat) hónapon belül a kellékszavatossági a Kártyabirtokos igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Kibocsátó nyújtotta. A teljesítéstől számított (hat) hónap eltelte után azonban a Kártyabirtokos köteles bizonyítani, hogy az által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Termékszavatosság

Ingó dolog (termék) hibája esetén a Kártyabirtokos – választása szerint – kellékszavatosságnál meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Termékszavatossági igényként a Kártyabirtokos a hibás termék kijavítását vagy amennyiben ez megfelelő határidőn belül, a Kártyabirtokos érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges, a kártya kicserélését kérheti.

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Termékszavatosság a gyártót a termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Termékszavatossági igényét kizárólag a Kibocsátóval szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Kártyabirtokosnak kell bizonyítania.

A Kibocsátó kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A Kibocsátónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

A Kártyabirtokos ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. A Kártyabirtokos termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a Kibocsátóval szemben érvényesítheti.

Jótállás

Felhívjuk figyelmét, hogy a Kibocsátó a Kecskemét Kártya esetében jogszabály szerinti jótállásra nem kötelezett.

A Kártya érvényessége

A Kecskemét Kártya érvényességi ideje kiváltástól kezdődően egy év, amely év/hónap/nap formátumban rávezetésre kerül a Kecskemét Kártyára. Megújítás hiányában a Kecskemét Kártya érvénytelen. Érvénytelen Kecskemét Kártya kedvezmények igénybevételére nem jogosít.

A Kecskemét Kártya az első kiváltást követően – a megújítás mindenkori díjának egyidejű megfizetésével – újabb egy év időtartamra megújítható.

A CityApp applikáció a lejárat időpontja előtt 30 nappal jelzi a Kártyabirtokos számára, hogy Virtuális Kecskemét Kártyáját megújítani szükséges.

A Kibocsátó a Kecskemét Kártyának a következő naptári évben érvényes megújítási díját folyó év november 30-ig hirdeti meg, melyet az ügyfélszolgálaton, CityApp applikációban és a www.kecskemetkartya.hu honlapon tesz közzé.

A Kártya elvesztése, ellopása, megrongálódása

A Kártyabirtokos köteles a Kibocsátó részére írásban bejelenteni az ugyfelszolgalat@kecskemetkartya.hu e-mail címen – legkésőbb a bejelentés alapjául szolgáló körülmény bekövetkezését követő 8 napon belül -, ha a Kecskemét Kártyát ellopták, elveszítette, megrongálódott.

A Kibocsátó a bejelentés alapján intézkedik a Kártya letiltásáról. A Kártya elvesztése, ellopása, megrongálódása esetén a Kártyabirtokos a Kártyadíj megfizetése ellenében új kártyát igényelhet.

Amennyiben a Kártya megrongálódása a nem-rendeltetésszerű használat miatt következett be, úgy a Kártyabirtokos az új kártya igénylése során a Kártyadíj megfizetésére köteles.

A rendeltetésszerű használat ellenére bekövetkezett megrongálódás megállapítására a Kibocsátó a gyártó felé visszaküldi a kártyát és újat igényelhet, amelynek a költségei a gyártót terhelik.

A Kártyabirtokos tudomásul veszi, hogy a Kártya elvesztésének, ellopásának, megrongálódásának a bejelentésétől az új Kártya átvételéig terjedő időszakra kedvezmények igénybevételére nem jogosult.

A megrongálódott kártyát a Kártyabirtokos köteles leadni a Kibocsátó Ügyfélszolgálatán, aki 15 munkanapon belül köteles az új kártyát postai úton a Kártyabirtokosnak megküldeni. Elvesztés, lopás esetén az igénylés a jelen ÁSZF Kecskemét Kártya igénylése pontjánál leírtak alapján történik. Az új kártya kézhezvételéig az Igénylő a kedvezmények igénybevételére nem jogosult.

A Kártya letiltása, bevonása, tiltólista

A Kecskemét Kártyát a Kibocsátó letiltja, illetve bevonja az alábbi esetekben:

  • a Kártyabirtokos erre irányuló kérése esetén, amennyiben bejelentette, hogy elveszett, vagy ellopták, vagy bevonásra a Kecskemét Kártyát átadja;
  • amennyiben a Kecskemét Kártyát nem az arra jogosult használja;

Amennyiben a használni kívánt Kecskemét Kártya érvényességi ideje lejárt, úgy az Elfogadó Hely felhívja erre a Kártyabirtokos figyelmét, azonban a Kecskemét Kártya bevonására nem kerül sor.

A Kecskemét Kártyával igénybe venni kívánt kedvezmény megtagadásának tényéről és okáról az Elfogadó Hely – kérésre jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben fel kell tüntetni a Kártyabirtokos esetleges észrevételeit.

A Kecskemét Kártya letiltására irányuló kérelem beérkezését követően a Kibocsátó haladéktalanul intézkedik a letiltás iránt.

A bármilyen jogcímen letiltott, illetve bevont Kecskemét Kártyákról a Kibocsátó tiltólistát vezet. A letiltott, illetve bevont Kecskemét Kártyákat azok érvényességi idejének fennállásáig, nyilvántartásában feltünteti, majd azokat törli a rendszerből.

Panaszkezelés

A Kártyabirtokos panasszal élhet, amennyiben:

  • a Kártyaszerződés Kibocsátó vagy Elfogadó Hely általi megszegését észleli;
  • a Kecskemét Kártya – álláspontja szerint jogosulatlanul – letiltásra vagy bevonásra került;
  • a Kecskemét Kártyával kapcsolatos visszaélést észlel;
  • a Kártyaszerződés – álláspontja szerint jogosulatlanul a Kibocsátó részéről – egyoldalúan megszüntetésre került.

A Kártyabirtokos a panaszt – az annak alapjául szolgáló ok bekövetkezésétől számított 3 munkanapon belül, elháríthatatlan akadály esetén annak megszűnésétől számított 3 munkanapon belül – az Ügyfélszolgálaton személyesen, írásban vagy elektronikus úton az ugyfelszolgalat@kecskemetkartya.hu e-mail címen jelentheti be. A bejelentésben meg kell jelölni a panasz okát, az alapjául szolgáló körülményeket és a kérelmet.

A Kibocsátó a panaszt a beérkezéstől számított 3 munkanapon belül kivizsgálja, ennek keretében hiánypótlást kérhet. A panasz kivizsgálásának eredményéről és a megtett intézkedésekről a Kibocsátó további 3 munkanapon belül írásban tájékoztatja a Kártyabirtokost. Ezt követően a Kártyabirtokos igényét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései szerint jogosult érvényesíteni.

Amennyiben a panasz jogszerűnek minősült, a Kibocsátó által bevont kártyát a Kibocsátó saját költségén ismét a Kártyabirtokos rendelkezésére bocsátja.

Amennyiben az Igénylő/Kártyabirtokos úgy látja, hogy a panaszkezelési eljárást vagy a felmerülő panaszát a Kibocsátó nem megfelelően kezelte, lehetősége van Békéltető Testülethez fordulni.

A békéltető testület a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület. A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. Feladata továbbá, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.

A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület

Címe: 6000 Kecskemét, Árpád Krt. 4.

Telefonszáma: 70/9384-765, 76/501-525, 76/501-532

Fax száma: 76/501-538

Elnök: Dr. Horváth Zsuzsanna

E-mail cím: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu

Ügyintézés, tájékoztatás

Az Igénylő, illetve Kártyabirtokos az alábbi lehetőségeken kérhet információt, segítséget:

  • a Kibocsátó Kártyával foglalkozó munkatársai, akik hivatali időben személyesen a 6000 Kecskemét, Csányi János krt. 14. szám alatt, telefonon: +36-76-504-348 számon érhetők el,
  • az ugyfelszolgalat@kecskemetkartya.hu e-mail címen történő információ kérés,
  • www.kecskemetkartya.hu weblapon a kapcsolatfelvétel menüponton keresztül

A Kártyával foglalkozó munkatársak az alábbiakról nyújtanak tájékoztatást:

  • a Kártya igénylése, használata, érvényessége, letiltása, bevonása
  • Elfogadó Helyek, kedvezmények mértéke
  • esetleges akciók
  • adatkezelés
  • eljárás a Kártya megrongálódása, elvesztése, ellopása esetén

Tájékoztatás a fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli jogszabály szerinti kivételekről

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm.rendelet) 29. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a fogyasztó nem gyakorolhatja a Korm.rendelet 20. § szerinti elállási és felmondási jogát olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

A Kecskemét Kártya szolgáltatás, illetve eredménye az Igénylő természetes személy kifejezett kérése alapján, az Igénylő személyére szabva kerül előállításra. A szabályszerű megrendelést követően az Igénylő elindítja a Kecskemét Kártya egyedi személyes adatokkal történő legyártásának, illetve applikációban történő sikeres megrendelés esetén a megrendelést követő  azonnali rendelkezésre állás, szerződés teljesedésbe menő folymatát, így a szolgáltatás jellegéből adódóan a Kecskemét Kártya szolgáltatás a fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli jogszabály szerinti kivételek közé tartozik.

A felek közötti jogviszonyra vonatkozó speciális szabályok

A Korm.rendelet szerint távollévők között kötött szerződés olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak. A Kecskemét Kártya applikációban történő igénylése, illetve elektronikus úton a weboldalon keresztül történő megrendelése esetén a megrendelő és a Kibocsátó között távollévők között kötött szerződés jön létre. A szerződés iktatásra nem kerül, így utóbb nem lesz hozzáférhető.

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően megállapodnak, hogy az applikációban, illetve a weboldalon keresztül eszközölt megrendelés útján létrejött szerződés írásban megkötöttnek minősül, a szerződés magyar nyelven jön létre, és arra Magyarország joga irányadó. A szerződésre a jelen ÁSZF rendelkezései vonatkoznak. A Kibocsátó és a Kártyabirtokos között létrejött szerződéses jogviszony a Kecskemét Kártya érvényességi idejéig tart.

A megrendelésre vonatkozó e-mailen történő visszaigazolás, a Kibocsátó és az Igénylő között létrejött szerződés részét képezi, és annak e-mailen történő megküldése eleget tesz a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 18. § szerinti „írásbeli megerősítés” követelményének és tartalmazza jelen ÁSZF –et, mely teljesíti 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésben foglalt szolgáltatót terhelő tájékoztatási kötelezettségeket.

A Kecskemét Kártya elektronikus úton történő megrendelésének leadása a weboldal online felületén található űrlap kitöltésével és beküldésével, valamint az applikációban lehetséges. A weboldalon, illetve az applikációban tett megrendelést a Kibocsátó csak akkor tudja befogadni és teljesíteni, ha a megrendelő a vásárlási oldalon megjelenő mezőket maradéktalanul kitölti. Ennek elmulasztásából eredő károkért, illetve a folyamat közben felmerülő technikai problémákért a Kibocsátó felelősséget nem vállal. A hibásan vagy nem kellő részletességgel megadott címzési, vagy más adatok miatti hibákból eredő következmények az Igénylőt terhelik.

Az applikációban a szerződési nyilatkozat megtétele a Kibocsátó javára teljesítendő fizetési kötelezettséget von maga után, melyet a „Fizetés” gomb megnyomásával a megrendelő köteles teljesíteni. A gomb megnyomását követően a Kibocsátó felülete az Igénylőt átirányítja a CIB Bank szolgáltató felületére a fizetési művelet végrehajtása céljából. A fizetési művelet sikeres végrehajtását követően a rendszer visszairányítja a Kibocsátó felületére és a sikeres tranzakció végrehajtásáról szöveges üzenetet jelenít meg az applikációban.

Felelősségviselés

A Kecskemét Kártyával összefüggésben felmerülő károkat a Kibocsátó és a Kártyabirtokos, illetve az Igénylő a felróhatóság arányában viseli.

A Kibocsátó nem tartozik felelőséggel a Kecskemét Kártyával összefüggésben a Kártyabirtokost ért azon károkért, amelyek különösen az alábbi okok miatt következnek be:

  • a Kártyabirtokos nem tartja be a jelen ÁSZF-ben foglaltakat,
  • a Kártyabirtokos mulasztást követ el,
  • a Kártyabirtokos határidőben nem veszi át a Kecskemét Kártyát,
  • a Kártyabirtokos a Kártyát nem rendeltetésének megfelelően használja, rongálja,
  • a Kibocsátó a Kártyaszerződés feltételeit – a jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően – egyoldalúan módosította
  • a Kártya elvesztése, ellopása esetén elkövetett visszaélésekért.

Az Igénylő, Kártyabirtokos az Igénylőlap átadásával, elküldésével és a Kecskemét Kártya átvételével elismeri, hogy a jelen ÁSZF rendelkezéseit megismerte, megértette és azokat magára nézve kötelezőnek fogadja el.

A Virtuális Kártya applikációban történő igénylése, megújítása esetén az Igénylő, Kártyabirtokos az ÁSZF -et az applikációban tudja elolvasni, megismerni és az erre vonatkozó checkbox bejelölésével tudja elfogadni.

A Kibocsátó a Kecskemét Kártya esetleges téves letiltásáért vagy bevonásáért csak szándékosság vagy súlyos gondatlanság esetén tartozik felelősséggel.

A Kecskemét Kártya szerződés megszűnése

A szerződés az alábbi esetekben szűnik meg:

  • a Kártya érvényességi idejének lejártával, amennyiben nem kerül sor megújításra;
  • szerződésszegés esetén a Kibocsátó rendkívüli felmondásával, a felmondás közlésével (ilyen ok, pl., ha az adatellenőrzés során megállapításra kerül, hogy a Kártyabirtokos hamis vagy valótlan adatokat szolgáltatott);
  • a jogosultsági feltételek megszűnésével;
  • a Kártya bevonásával.

A Kártyabirtokos tudomásul veszi és elfogadja, hogy a szerződés megszűnését követően:

  • a Kártya nem használható kedvezmények igénybevételére,
  • adatai az adatbázisból a szerződés megszűnését követő 60 napot követően törlésre kerülnek.

A Kibocsátó írásban jogosult a Kártyaszerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a Kártyabirtokos az Igénylőlapon és az ÁSZF-ben írott kötelezettségeit megszegi. A jogviszony azon a napon szűnik meg, amikor a felmondást a Kártyabirtokos igazolhatóan átvette. A Kibocsátó ezzel a nappal a Kártyabirtokost, illetve az Igénylőt törli a nyilvántartásából és a Kártyát letiltja, illetve bevonja.

Amennyiben a szerződés megszűnésére a Kártyabirtokos szerződésszegése miatti azonnali hatályú felmondással kerül sor, a Kártyabirtokos a kártyarendszerből határozott időre (1 év) kizárható. A kizárás időtartama alatt új Kártya nem igényelhető, illetve kiadása megtagadható.

Adatkezelési és adatbiztonsági szabályok

A Kibocsátó az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló jogszabálynak (általános adatvédelmi rendelet, továbbiakban GDPR) megfelelő működés elérése és fenntartása érdekében elkészítette a Kecskemét Kártya vonatkozásában az adatkezelési tájékoztatót, mely részletesen tartalmazza az adatkezelés idevonatkozó jogszabályok szerinti jogszerű feltételeit.

A Kecskemét Kártya szolgáltatás nyújtásával összefüggő, adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatást az idevonatkozó Adatkezelési tájékoztató tartalmazza, melynek mindenkor hatályos verziója elérhető a www.kecskemetkartya.hu weboldalon, a Kibocsátó Ügyfélszolgálatán, illetve az applikációban.

A Kibocsátó a Kártyabirtokossal szemben felel az általa rendelkezésre bocsátott adatok biztonságáért, megfelelő tárolásáért, továbbá gondoskodik arról, hogy az adatokat illetéktelen személyek ne ismerhessék meg.

Felhívjuk figyelmét, hogy az adatok bevitele során gondoskodjon arról, hogy az Ön személyes adatait illetéktelen személy ne ismerhesse meg.

Ellenőrizze weboldalon keresztüli elektronikus igénylés esetén számítógépén a vírusvédelemmel kapcsolatos beállításokat, frissítéseket, tűzfalak megfelelő működését, applikáció használata esetén a készüléke biztonságával kapcsolatos beállításokat.

Amennyiben az Igénylő weboldalon keresztüli elektronikus igénylés folyamata során bármikor bezárja a böngészőt, a munkamenet megszakad, vagy megrendelő részéről hiba keletkezik az adatok törlődnek, a megrendelési folyamatot újra kell kezdeni.

Amennyiben az Igénylő a folyamat során bármikor kilép az applikációból a munkamenet megszakad, vagy megrendelő részéről hiba keletkezik az adatok törlődnek, a megrendelési folyamatot újra kell kezdeni.

Az applikációban sikeresen létrehozott Virtuális Kecskemét Kártya a plasztik Kártyához hasonlóan működik, azaz az elfogadásához az applikációban történő megnyitása és bemutatása szükséges. Az applikációban a Kecskemét Kártya menüpont használatához email cím és jelszó megadása szükséges. Amennyiben a Kártyabirtokos kilép az applikációból, a Virtuális Kecskemét Kártya megjelenítéséhez adatbiztonsági okokból jelszavának újbóli megadása szükséges a személyes adataihoz való illetéktelen hozzáférés megakadályozása érdekében.

Az applikáció adatbiztonsági okok miatt a különböző regisztrációk esetén, illetve egyes munkamenetek során aktiváló kódot kér az érintettől, melyet előzőleg emailben kiküld az érintett számára.

Adatai biztonsága érdekében használjon kisbetűt, nagybetűt, számot tartalmazó, minimum 7 karakterből álló jelszót.

Az applikációba beépített biztonsági megoldások ellenére, amennyiben a Kártyabirtokos készülékéhez, azon tárolt adatokhoz illetéktelen személyek hozzáférnek, az ebből eredő károk miatt a Kibocsátó nem vonható felelősségre.

Amennyiben az adatkezeléssel, adatbiztonsággal összefüggésben további kérdése merül fel, kérdésit az ugyfelszolgalat@kecskemetkartya.hu email címen, vagy az Ügyfélszolgálaton személyesen, vagy a Kibocsátó levelezési címén keresztül nyújthatja be.

 

 

Egyéb rendelkezések

A Kibocsátó fenntartja magának a jogot a kedvezmények és azok mértéke, az Elfogadó Helyek, a Kártyadíj mértéke megváltoztatására, amely változtatásokról a www.kecskemetkartya.hu honlapon tájékoztatja a Kártyabirtokosokat. A változtatás az értesítésben megjelölt időponttól hatályos.

A Kibocsátó és a Kártyabirtokos között felmerülő vitás kérdéseket a Felek elsősorban egyeztetés útján kötelesek rendezni. Amennyiben ez 30 napon belül nem vezet eredményre, a Felek alávetik magukat a Kibocsátó székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességének.

A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó hatályos jogszabályok, különösen a Ptk. rendelkezései az irányadók.